About Me
Rólam annyit, hogy fizikaversenyekre "szakosodott" mikós diák vagyok és református kántor (leszek) Bitán. Zenélni a Művészeti Népiskolában tanultam: 2001-2006 közt zongorát, 2003-2007 közt klarinétot (tanárom mindkét hangszer esetében id. Cserkész Béla dzsesszművész úr volt). 2004-2007 közt elsőklarinétos voltam a helyi gyerekzenekarban, jelenleg próbaidőn vagyok a rétyi Kováts András Fúvósegyesület nagyzenekarában. A templomi orgonával a 2005-ös év Szentestéjén kötöttem (remélem életreszóló) barátságot, amikor a szentgyörgyi belvárosi református templomban Könczey Csaba bácsi felügyelete alatt játsztam a Csendes éjt. Teljes istentiszteleten (egyedül) 2007 márciusában kántorizáltam először, Alsórákoson. Azóta négy gyülekezet orgonája mellett szolgáltam többször is az Urat: Alsórákoson; Illyefalván; Sepsiszentgyörgyön, a belvárosban és Bitán. 2008. augusztus 7-én letettem az egyházmegyei kántorvizsgát, remélem, hamarosan munkába állok.
Néhány templomi orgonajátékom és énekem mozgókép formájában:
Szózat [Vezetem az alsórákosi református gyülekezetet az 1881-es Kolonics-orgonán és a hangszálaimon; az eredeti hangzás érdekében viszonylag hangosan kell járatni, mert a felvételkor rá volt téve az összes 16 (pedál-szubbasszus), 8, 4 és 2 lábas regiszter]:
Szent vagy, szent vagy, szent vagy [Illyefalva - nem túl jó az akusztika, no meg a templomban mindössze 46-an tartózkodtunk, de azért remélem, hallatszik valami]:
Isten, hazánkért térdelünk elődbe [Egyéni orgona- és énekszámom az alsórákosi református templomban]:
S ha már a zenénél tartunk, vegyük sorra Himnuszainkat: I. Magyar Himnusz - Ének Szent István királyhoz [keletkezett a XVI. században, a felvételen az én előadásomban]:
II. Magyar Himnusz - Boldogasszony Anyánk [XVIII. század eleje]:
Magyar Himnusz [1823-1844]:
Székely Himnusz [1921]:
A sor elejére jár a Régi Székely Himnusz - Csíksomlyói Mária-siralom [1320 körülről]. Himnuszaink remekül ötvözik keresztyén és nemzeti értékeinket... A világ legszebb zeneművei.
|
Interests
|
Érdekel a vallás és a keresztyén teológia, a magyarság történelme és a hagyományaink, a hangszeres és az énekelt zene, a fizika és a matematika... Még sorolhatnám, de leginkább ezek.
|
Favorite Music
Legjobban a templomi, vallásos zenét szeretem (ide tartoznak a Himnuszaink is); utána következik a magyar népzene, népi tánczene (leginkább kalotaszegi); majd komolyzene (reneszánsz, barokk, klasszikus, romantikus); viszont nagyon szeretem a bluest, dzsesszt, dixielandet is. Ezek a kedvenc stílusaim, de nem azt jelenti, hogy csak ilyen zenét hallgatok; hallgatok én metált meg egyebeket is...
|
Favorite Books
Szentírás, Magyar Református Korálkönyv
|
Favorite Quote
"Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne." (János I. levele, 4/16) "Magyar vagyok, magyar. Magyarnak születtem. /
Magyar nótát dalolt a dajka felettem. /
Magyarul tanított imádkozni anyám /
És szeretni téged, gyönyörűszép hazám!" (Pósa Lajos: Magyar vagyok)
"Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal." (János Evangéliuma, 11/25-26)
|
|
|
|
Nice to meet you ^^